A statikus ráncaink kezelésében kiemelkedő szerepe van a töltőanyagoknak. Ezen ráncok kialakulásának ugyanis a fő oka a gravitáció, valamint az idő előrehaladtával a bőr szerkezetében bekövetkező változások, a hyaluronsav mennyiségének csökkenése és az izomzatot, a csontozatot valamint a zsírszövetet érintő átalakulások.
Leggyakrabban az orr-ajak barázda feltöltésére kerül sor, de nagyon gyakori, hogy az idő múlásával bekövetkező bőrszerkezeti, változások miatt „elfogy” az orcánk: pedig az elődomborodó, almácskának is nevezett orca mindig a fiatalos arc jellemzője. Szintén a kor velejárójának tekinthetjük az ajkak elvékonyodását- ami kifejezetten szigorú jelleget kölcsönöz az arcunknak-, illetve a száj körül sugárirányban megjelenő ráncokat, valamint a szájzugokból lefelé induló, az arcnak kifejezett szomorú jelleget adó redőket, a Marionett-ráncokat.
Ezen elváltozások korrigálására leggyakrabban hyaluronsavat alkalmazunk: különböző sűrűségű és más-más keresztkötést tartalmazó anyagot használunk a felszínes, illetve mély ráncok korrekciójára, a kifejezett térfogatpótlásra, vagy az ajak feltöltésére, hidratálására. Biológiai fermentációval előállított anyagokat alkalmazunk, melyek nem állati eredetűek, így előzetes allergiavizsgálatra nincs szükség. A szervezeten belül egy idő után teljesen lebomlanak.
Nem végezhetjük el ezt a kezelést bőrfertőzések, aktív herpeses folyamat esetén, lázas állapotban, egyes belgyógyászati és autoimmun betegségek fennállása esetén, valamint terhesség és szoptatás során.
A kezelés során vékony tűvel juttatjuk a hatóanyagot a bőr megfelelő rétegébe, felszíni- szükség szerint vezetéses érzéstelenítést- követően. A hyaluronsav gélállagú természeténél fogva, illetve vízmegkötő-képessége révén passzívan tölti ki a térfogatot, azonnal látható a beavatkozás eredménye és életmódtól, valamint egyéni adottságtól függően 1-1,5 éven keresztül tartó hatást eredményez. Ezt követően, igény szerint a kezelés ismételhető, illetve kombinálható egyéb más esztétikai beavatkozásossal.
A kezelést követően enyhe, esetenként néhány napon keresztül tartó duzzanat, bőrpír esetleg bevérzés, ritkán feszítő érzés jelentkezhet. Ezen tünetek enyhítésében bőrnyugtató maszk, esetleg jegelés segíthet. Gondos fertőtlenítéssel a fertőzés-veszély teljesen elkerülhető. A hyaluronsav természetében a szervezetünkhöz legközelebb álló töltőanyag, így hosszú távú mellékhatással az esetek túlnyomó részében nem kell számolnunk: ritkán csomós gyulladás jöhet létre a töltőanyag és a szervezet egyedi reakciója során.
A kezelt területen jelentkező esetleges szubjektív panaszok enyhítésére jegelést javaslunk, illetve Árnika gélt alkalmazhatunk. A terület fénytől és hőtől való védelmét javasoljuk 2 héten keresztül, valamint néhány napon át a jelentős fizikai megterhelés mellőzését kérjük.